Koppány - Völgyi Vadűző Erdélyi kopó kennel

headerphoto

Az erdélyi kopó őse, a pannóniai kopó, a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett a Kárpát-medencébe, azóta teljesen eltűnt, de a helyi kutyafélékkel való keveredése során több új faj jött létre. Kopókat már a Képes Krónika miniatúráiban is ábrázolnak, az erdélyi kopó első ábrázolása csupán az 1600-as években fellelhető, ekkor serlegeket dekoráló domborműveken találjuk őket először. Az 1800-as évektől a szakirodalmak mindegyike kiemeli bátorságát és szívósságát, amely a zord erdélyi tájakon is igen hatékonnyá teszi például a vadászatokban. Játékossága ellenére meglehetősen független jelleme van, hamar megérti a gazdája utasításait, de nem minden esetben ért velük egyet, ezért az átlagosnál több gondoskodást, játékot és tanítást igényel.

Mivel a kopó története szorosan kapcsolódott az erdélyi nemesi múlthoz, ezért „magyar kutyaként” nem meglepő, hogy sokan a magyar múlt szimbólumát látták benne, s mint ilyen, a magyar nemesek után őket sem akarták látni többé. Az 1947-es (valójában tíz év alatt több új vadászati törvény is született) rendelet tehát halálra ítélte őket és megkezdődött a vadregényes történet, irtás, csempészés, titokban felnevelt kutyák története. Kelemen Atillaállatorvos és politikus azonban nem hiszi el a történetet: „Én egy 1952-es rendeletről tudok, amikor is visszaszorult a populáció, de a kutyákkal való vadászat iránt irányult a rendelet elsősorban, amennyire én tudom. Másrészt a hetvenes években már senkit nem érdekelt ez a tiltás, több embert ismertem, akik mindenféle félelem nélkül foglalkoztak a tenyésztéssel, például Petru Nistor, vagy, ha jól emlékszem, néhányan Tordán is. Konkrétan a kutyák szervezett elpusztításáról nem hallottam.”

 

 

Román forrásokból az derül ki, hogy az erdélyi kopó Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásakor a magyar királyi csendőrök, az úgynevezett „kakastollas csendőrök” kedvelt társa volt járőrszolgálat közben, a tőlük való rettegés és a velük szembeni gyűlölet a kutyákra is átterjedt. Így nem zárhatjuk ki, hogy a lakosság esetleg bosszút állt, de hivatalos kiirtásról sehol nem találunk információt. Az új vadászati törvények értelmében nem is volt már jövedelmező a kutyákat tartani, a több tucatnyi tagot számláló falkákra már nem volt szükség. 1944–1969 között egyetlen almot sem jelentettek be a hatóságoknak, így a fajtát kihaltnak nyilvánították.

 

A Győrffy Lajos csempészkedéséről szóló történet valószínűleg alaptalan. Kelemen így emlékszik: „Győrffy jó barátom volt, már csak amiatt sem kellett kutyákat átcsempésznie, mivel a határon teljesített állatorvosi szolgálatot. Segítettem neki felkutatni itthoni példányokat, amiket ő kivitt, meg is vádoltak, hogy az ősi román kutyákat miért adom oda a magyaroknak.” Győrffyék először egy Mózsi és Réka nevű kutyapárt vittek ki, ez került a Fővárosi Állatkertbe, és az utódaikból sikerült több, azóta híressé lett kennelt megalapítani. Mai román kinológusok azonban már nem vitatják a kutya „nemzetiségi” hovatartozását, a hat hagyományos román fajta egyike sem áll rokonságban kopókkal. A magyar kinológusoknak pedig akad más problémája, ha az erdélyi kopókról van szó, ugyanis egy 1966-os vadászati kiállítás után sikerült az FCI (Nemzetközi Kinológiai Föderáció) adatbázisába a kihaltnak vélt kopót újra felvetetni, a faj azonban még mindig veszélyben van, jelenleg Magyarországon mindössze 1500 bejelentett példány él, és évente 100 körül van az utódszám.

Nem áll rendelkezésünkre tehát egyértelmű bizonyíték a kutyák elleni állami gyűlöletre, a faj mai veszélyeztetettségét valószínűleg inkább a nacionalista megtorlásvágyban, valamint a kutyákkal való kereskedés ellehetetlenülésében kell keresnünk.

forrás: wikipédia, demokrata.hu


Hozzászólások

Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Hozzászólás:
Booking.com

Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült.